Barion Pixel

Táblás kerítésrendszer kialakítása

A magántulajdonnal és emiatt az elhatároló és védelmi funkciót ellátó kerítéseknek fontos szerepük van a mai modern társadalomban. Éppen ezért már annyira elterjedtnek és természetesnek számítanak életünkben, hogy nélkülük már nem is éreznénk teljesnek otthonunkat, kertünket.

A különböző ízléseknek és igényeknek köszönhetően különböző kialakítású és megjelenésű kerítéssel találkozhatunk, melyek közül a legnépszerűbbnek az épített, a tekercses, a táblás és a lamellás típusok számítanak.

A továbbiakban a táblás kerítésrendszerrel fogunk részletesebben foglalkozni, mely praktikusságának és egyszerű felépíthetőségének köszönhetően egy igazán népszerű konstrukciónak számít. Nem véletlenül ez az a típus, amelyet cégcsoportunk – a FABERLAND Kft.- a leggyakrabban alkalmaz a köztéri telepítések során.

Táblás kerítésrendszer
A táblás kerítésrendszer alkalmas udvarok, ipari területek, és akár cégek elkerítésére is.

Táblás kerítéstípusok

A táblás kerítésrendszer alkalmas udvarok, ipari területek, cégek elkerítésére. Két fő típust különböztethetünk meg: a 2D és 3D típusokat, és ezeken belül is elkülöníthetőek felületkezelés szerint a horganyzott és porfestett táblás típusok.

Lakossági felhasználásra leginkább a 3D porfestett táblás kerítéstípust ajánljuk, mely egy sokkal esztétikusabb megjelenést biztosít környezetében. Kedvelt típusnak számít a porfestett felületkezelésű antracit színű kerítés, mely letisztult megjelenésének köszönhetően modernebb környezetben is megállja a helyét.

Ez a 3D típus az elnevezését onnan kapta, hogy az acél huzalok itt nem síkban, hanem 3 dimenzióban helyezkednek el és ezek az úgynevezett cápauszony-szerű kiugrások teszik merevebbé a táblás rendszert. A táblás kerítések népszerű választásnak számítanak oldalkerítések kialakítása során, hiszen esztétikusak és egyben könnyen kezelhetőek, de sokan a frontoldalra is előszeretettel alkalmazzák. Ebben az esetben érdemes belátásgátlóval lezárni a rendszert, hiszen így megkímélhetjük magunkat a kíváncsi tekintetektől.

A 2D táblás típus ezzel ellentétben egy sokkal strapabíróbb rendszernek számít. Ebben az esetben a kerítéstábla a két vastagabb vízszintes és a függőleges huzal összehegesztésének köszönheti erősségét és strapabíróságát.

A táblás kerítés szükséges elemei

Táblás kerítés vásárlása esetén felmerülhet a kérdés, hogy milyen kiegészítők szükségesek a kerítésrendszer kialakításához, illetve hogyan lehet azt telepíteni, rögzíteni. Vannak olyan kiegészítők, amelyek kötelező elemei a rendszer telepítésének és vannak olyanok is, amelyek csak plusz stabilitást adnak hozzá.

  1. A táblás kerítés telepítése során a legfontosabb elem maga a kerítéstábla, mely 0,83 m és 2,43 m közötti magasságokban érhető el, így mindenki kiválaszthatja a számára megfelelőt. 
  2. Ehhez a magassághoz igazodva lehet kiválasztani a megfelelő magasságú oszlopokat 
  3. és a megfelelő mennyiségű rozsdamentes rögzítő bilincset vagy bolhát.
  4. Hogyha még masszívabb konstrukciót szeretnénk kialakítani, lábazati beton elem telepítésével még jobban meg tudjuk erősíteni a rendszert, ez pedig horganyzott vagy műanyag U idommal rögzíthető.
  5. Ezen felül, ha szeretnénk erősíteni a privát szférát, érdemes belátásgátlót is választani a kerítésrendszer mellé, mely egy erős UV álló, strapabíró anyagnak számít. Ebben az esetben azonban komolyabb betonalap, illetve plusz oszlopok beépítése szükséges a megfelelő stabilitás elérése érdekében
Táblás kerítésrendszer
A táblás kerítés telepítése során a legfontosabb elem maga a kerítéstábla.

A táblás kerítés telepítése

A telepítésnél az első és legfontosabb lépés a megfelelő mélységű beton alap kialakítása, mely történhet sáv alappal vagy pont alappal. A pont alap egy jóval költséghatékonyabb megoldás, ezért ez egy gyakoribb telepítési módnak számít. A megfelelő stabilitás érdekében javasoljuk, hogy az oszlopok 60-70 cm mélyen legyenek lebetonozva. Miután az oszlopokat a tábla hossznak megfelelő távolságra letelepítettük, rozsdamentes bilinccsel vagy bolhával lehet a táblákat az oszlopokhoz rögzíteni.

Táblás kerítésrendszer
Frontkerítés kialakítása esetén a táblás kerítésrendszerhez szükség lesz kapu telepítésére is.

Amennyiben frontkerítés kerül kialakításra a táblás kerítésrendszer segítségével, úgy szükséges lesz kaput is telepíteni, mely lehet egy- vagy kétszárnyú, vagy akár úszókapu is. Egy- vagy kétszárnyú kapu esetében a bolhával a kapu oszlopára lehet rögzíteni a táblákat.

Hogyha táblás kerítés vásárlásán gondolkozik, de nem tudja, hogy pontosan mely termékekre lenne szüksége hozzá és ennek milyen anyagi vonzata lesz,  tekintse meg kerítéskalkulátorunkat, mely a bekerítendő terület, töréspontok és kerítéstípus megadásával egy hozzávetőleges árkalkulációt készít, mely jó kiindulási alapnak számít a tervezés folyamán. Ha azonban pontos ajánlatot szeretne kérni, küldje el számunkra a kalkulációt elektronikus elérhetőségünkön vagy akár a Kapcsolat menün keresztül, és felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Friss bejegyzések:

Lamellás és lemezes kerítés termékcsalád ismertető

A lamellás és lemezes fém kerítéseinkről már írtunk korábban is, amikor a Prémium front kerítésrendszerek termékcsaládunkat mutattuk be. Ebbe az exkluzív termékcsaládba megtalálhatóak frontkerítéseken túl kerítéselemek, kapuk, illetve oszlopok is. Az biztos, hogyha igazi prémium kivitelű, emellett pedig esztétikus és igen magas színvonalú kerítésre vágyik, akkor érdemes ebben a kategóriában is nézelődni, illetve érdeklődni oldalunkon.

Tovább olvasom »

Fém kerítés lakossági és közterületi felhasználásra

A fém kerítések tökéletes választásnak bizonyulnak számtalan helyszínen, mivel rendkívül tartósak, éveken át megtartják prémium minőségüket, és még amellett letisztultak és igazán esztétikusak. Utóbbi tulajdonságainak köszönhető az, hogy a fém kerítés szinte bármely környezetbe beleillik. Most pedig ki fogjuk fejteni azt, hogy milyen közterületi, illetve lakossági helyszíneken bizonyulhat igazán jó és praktikus megoldásnak a fém

Tovább olvasom »

Úszókapu – miért érdemes választanunk?

A kapu, úszókapu nagyon meghatározó része a kerítésünknek, hiszen nagy valószínűséggel frontoldalon van, mindenki számára könnyen látható, sőt szembe ötlő helyen. Ezen kívül funkcionális szerepe is nagyon fontos, hiszen a ki és a bejárás történik rajta. Ezek miatt a szempontok miatt pedig a kapu, bejárati kapu mind esztétikai, mind szerkezeti, minőségi szempontból is egy jól

Tovább olvasom »

Mobil kerítés – mikor válasszuk?

A mobil kerítés alkalmazása sok esetben igen hasznosnak bizonyul. Fontos azt leszögezni, hogy ez a típusú kerítés alapvetően nem egy hosszú távú megoldás. A mobilkerítés sokkal inkább határt jelöl, mint hogy biztos és stabil védelmet nyújtson. Átmeneti időszakra szóló eseményekre viszont kiváló választás lehet a mobilkerítés rendszer telepítése. Hol alkalmazhatunk mobil kerítést? A mobil kerítést

Tovább olvasom »

Fém kerítés a játszótéren – miért fontos?

Fém kerítés – tökéletes megoldás A kerítések legfontosabb tulajdonsága az, hogy határokat jelölnek. Kijelölik, hogy meddig tart egy terület és honnan kezdődik egy másik. Ez egyfajta információforrásként is szolgál, ám emellett természetesen fontos védelmet is jelent. A védelem szempontjából pedig különösen fontos, hogy egy tartós, masszív szerkezetű kerítést válasszunk, így biztonságos közeget teremtve, erre pedig

Tovább olvasom »

Kedves Látogatónk!

2025. június 9-én irodánk zárva tart.
A rendelések és ajánlatkérések feldolgozását június 10-én folytatjuk.
Jó pihenést kívánunk!

Kerítésland
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.