Korábban már számos cikkünk született az oldalunkon kapható kerítéstípusokról – fém kerítés, mobil kerítés, tekercses kerítés, 3D és 2D táblás kerítések stb. Ám jelen írásunkban a nálunk kapható kapukat fogjuk sorra venni és bemutatni – első körben az egyszárnyú bejárati kapukra fókuszálva. Egyszerű, de nagy igazság az, hogy ahova kerítés kell, oda általában kapu is kelleni fog – így nem elhanyagolható a kapu típusa, kinézete, masszívitása sem, sőt!
A kapuk sok esetben művészi jelleggel is bírnak. Ezek lehetnek építészeti remekművek, vagy akár igazán egyedi ötletek megvalósulásai. Különféle kultúrákban a díszes kapuknak jelentősége van, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen ajtót, kaput mutatunk a külvilág felé, és annak milyen a megjelenése.
A mi kultúránkban talán kevéssé terjedtek el a díszes, vagy akár giccses kapuk, nálunk az esztétika mellett azonban inkább a biztonságon van a hangsúly. Mit is jelent ez? Azt, hogy elengedhetetlenül fontos az, hogy egy kapu masszív szerkezetű legyen, illetve, hogy olyan anyagból épüljön fel, mely ellen tud állni a különféle természeti hatásoknak, illetve az idő múlása is kevéssé látszódjon meg rajta. Mondhatni, hogy olyan kaput keresünk, mely betörhetetlen, és egyben még szép is.

Kapuról általánosságban
Amikor kerítést tervezünk, kerítésrendszert hozunk létre, akkor bizony lényeges szempont a kapu lokációja, ugyanis nagyon is fontos részlet az, hogy hova tervezzük a kerítésrendszeren belül elhelyezni a kapunkat. Attól függően, hogy milyen felhasználásra szánjuk, illetve, hogy milyen a kerítésünk, nem mindegy a kapunk típusa sem, hiszen illeszkednie kell minden szempontból – felépítésben és kinézetben is. Nálunk a Kerítéslanden természetesen megtalálható a kis kerti kaputól kezdve, a bejárati kapun át, az úszókapuig minden!
Fontos, hogy minden általunk kínált kapu horganyzott és porfestett kivitelben is kapható. Ezek az eljárások pedig igazán strapabíróvá teszik a kapu felületét. Ugyanis mind a horganyzás, mind a porfestés egy felületkezelési mód, mely jócskán hozzájárul a kerítés, kapu ellenállóságához.
Amennyiben pedig egyik általunk kínált kapu sem nyeri el tetszését, vagy csak szimplán más kialakítás lenne ideális, akkor is keressen minket bizalommal elérhetőségeink valamelyikén, hiszen egyedi kapuk beszerzését és kivitelezését is vállaljuk.
Kapu típusok 1. – bejárati kapuk
Írásunkban elkezdjük a kapu típusok bemutatását, első körben az egyszárnyú bejárati kapukra fókuszálva.

- Bejárati kapu zárszettel STANDARD – porfestett
Ez a tűzihorganyzott és porfestett egy szárnyból álló STANDARD bejárati kapu kitűnű választás lehet udvarok, kertek vagy akár különféle telephelyek bejáratának kialakításához. 2D és 3D kerítésrendszerekhez jól illeszthető ez a típusú kapu. Zár, kulcs, kilincs és horganyzott zsanérok tartoznak hozzá. Felépítését tekintve 2 db köroszlop alkotja a keretet, melyhez egy síkhálós horganyzott és porfestett kapubetét tartozik. Zöld és antracit színekben elérhető! - Bejárati kapu zárszettel PRO – porfestett
A STANDARD verzióhoz viszonyítva, a különbség az, hogy ennek a kerete zártszelvényekből épül fel. Illetve a hálós szerkezete más elosztásban épül fel és alkalmas 2D és 3D rendszerekhez is. - Bejárati kapu STANDARD – horganyzott
Tűzihorganyzott, egyszárnyú kapuról van szó, illetőleg zárszerkezet is jár hozzá. Udvarok, kertek, telephelyek számára is kitűnő választásnak bizonyulhat, mint bejárati kapu. Tartós kialakítás – horganyzott felületének is köszönhetően. Keretét tekintve köroszlop alkotja és a kapubetét pedig síkhálós szerkezetből áll. - Bejárati kapu PRO – horganyzott
Felülete ennek is tűzihorganyzott, azonban a kapu keretét nem köroszlop, hanem zártszelvény adja ez esetben. A kapubetét pedig síkhálós, ám alkalmas 2D és 3D rendszerekhez is – hálószerkeze más elosztásban épül fel a STANDARD változathoz képest.

Fém kerítés és kapu a Kerítéslanden
Oldalunkon prémium minőségű 3D, 2D táblás, gondozásmentes fém kerítések, kerítés oszlopok, kerítés kiegészítők, bejárati kapuk, mobil kerítés, tekercses kerítés, belátásgátlók vásárolhatóak meg!
Ha a klasszikus zöld és antracit szín nem nyerő valaki számára, akkor jó hírt közlünk, ugyanis táblás kerítéseink a RAL skála bármely színein megrendelhetőek. Tehát saját stílusunkhoz, otthonunkhoz igazíthatjuk kerítésünket is!
Amennyiben felkeltette érdeklődését valamely típusú fém kerítésünk, vagy akár a kapu, bejárati kapu vagy úszókapu iránt érdeklődne, akkor látogasson el oldalunkra és akár már ma adja le rendelését!
Ajánljuk facebook oldalunkat is, ahol érdekességek olvashatóak – fém kerítés témában.