Barion Pixel

2D vagy 3D táblás kerítés? Mikor melyiket válasszuk?

Bár sokszor a táblás kerítéseket egy kalap alá veszik, a két fő altípusa, a 2D és 3D táblás kerítéselemek sok szempontból igen különbözőek. Éppen ezért nem mindenhova ugyanaz a típus lesz a legideálisabb választás. Az, hogy mik a különbséges és hasonlóságok, valamint mikor melyiket érdemes választani, a továbbiakból kiderül.

1. Anyag összetétel

A 2D és 3D táblás kerítések alapanyagukat tekintve megegyeznek, hiszen mind a két típus acélhuzalok összehegesztésével készül. Így bármelyiket választjuk, mindkét esetben ugyanúgy tartós fém elemekből álló kerítést kapunk.

2. Felületkezelés

A 2D és 3D táblás kerítés elemek felületkezelése is történhet tűzihorganyzással, illetve porfestéssel. A tűzihorganyzás egy igen nagy múltra visszatekintő felületkezelési mód, mely során az acélt magas hőmérsékleten cink fürdőben kezelik. Az így létrehozott felületek jó mechanikai terhelhetőséggel bírnak, ezen felül pedig igen magas korrózióvédelmet biztosítanak az alapanyagnak.

Porfestett táblás kerítések esetén a táblák tűzihorganyzás után szinterezésen is átesnek. A porfestett táblás kerítések színezettek, így egységes és esztétikus megjelenésük miatt gyakran választják őket, ha lakossági felhasználásról van szó.

2D vagy 3D táblás kerítés? Mikor melyiket válasszuk?

3. Megjelenés

A megjelenés különböző lesz a két altípus esetén. A 3D táblás kerítés esetén szimpla huzalok futnak mindenhol, majd a választott magasságtól függően 2, 3 vagy 4 helyen van domborítva a tábla. Ez egy esztétikus külsőt biztosít ennek a típusnak, ezért lakossági felhasználásra igen gyakran választják.

A 2D táblás kerítéseknél ezzel szemben nincs domborulat a táblán. Ennek a típusnak a jellegzetességét a duplán futó vízszintes huzalok adják. Ezáltal egy sokkal egyszerűbb kinézet jön létre, mint a 3D-s változat esetén. Így mindenki eldöntheti az anyagi, felhasználásbeli, illetve esztétikai szempontokat mérlegelve, hogy hozzá melyik táblás kerítés típus áll közelebb. Más feltételeknek kell megfelelni egy családi ház esetén, mint például egy ipari vagy éppen egy köztéri játszótér esetén.

4. Huzalvastagság

3D táblás kerítés esetén a vízszintes és függőleges huzalok átmérője lehet 4 mm vagy 5 mm, mely két lehetséges variációt eredményez. A 2D táblás kerítés esetén szintén két altípus érhető el kínálatunkban. A 6-5-6 mm-es huzalvastagságú esetén a szimpla huzalok 5 mm-esek, a duplák pedig 6 mm-esek. A 8-6-8 mm-es változatnál a huzalok vastagabbak. Itt a szimpla huzal a 6 mm-es és a duplák lesznek 8 mm-esek.

5. Színek

Az alap színek mind a két panel változatnál ugyanazok. Megrendelhetőek tűzihorganyzott táblákkal, vagy porfestés esetén zöld és antracit színekben. Igény esetén azonban bármilyen RAL színben megvásárolhatóak, ezek azonban az egyedi gyártás miatt felár ellenében rendelhetőek meg.  Mivel ezek egyedileg készülnek, itt a szállítási idő hosszabb lesz mint a standard típusok esetében.

2D vagy 3D táblás kerítés? Mikor melyiket válasszuk?

6. Merevség, stabilitás

Mind a két típusból egy stabil kerítésrendszer hozható létre, azonban más tulajdongásuknak köszönhetik a merevségüket.

A 3D táblák esetén a kerítésrendszer merevségét a háromszög alakú hajlítások adják, melyek cápauszony szerű domborulatokra emlékeztetnek. A 3D-s technológiának köszönhetően a táblák viszonylag kis súllyal rendelkeznek, de mégis stabilak és tartósak lesznek.

A 2D táblák a dupla huzalozás miatt még erősebbek és stabilabbak, viszont mivel több anyag szükséges a kialakításukhoz, ezért költségesebbek is lesznek ezek a táblák.

7. Tábla méret

A tábla méretek hasonlóan alakulnak mind a két esetben. A szélesség szinte megegyezik, ugyanis a 3D-s táblák esetén 2505 mm a szélesség, míg a 2D-s típusnál 2506 mm. A magasság a felhasználói igényekhez igazodik. A táblák többféle méretben választhatóak, legtöbb esetben 830-2430 mm-ig, mely miatt egy igen széles méretskála érhető el kínálatunkban.

Mind a két variáció telepítse egyszerűen és viszonylag gyorsan kivitelezhető. Annak, aki kerítésrendszer kialakítása előtt áll, ajánljuk egy korábbi bejegyzésünket, ahol végivettük a főbb típusokat, a szükséges elemeket és a telepítés főbb lépéseit.

Webáruházunkban minden szükséges kiegészítő megtalálható, amely egy táblás kerítésrendszer kialakításához szükséges lehet, beleértve az oszlopokat, bilincseket, rögzítőket, lábazati beton elemeket, illetve kapukat. Ha elakadt a folyamatban vagy elveszett a kínálatban és segítségre van szüksége a kerítés típus, mennyiség vagy a hozzá illő kiegészítők kiválasztásában, vegye fel velünk a kapcsolatot és szakértő kollégáink segítenek a megfelelő termékek megtalálásában.

Friss bejegyzések:

Lamellás és lemezes kerítés termékcsalád ismertető

A lamellás és lemezes fém kerítéseinkről már írtunk korábban is, amikor a Prémium front kerítésrendszerek termékcsaládunkat mutattuk be. Ebbe az exkluzív termékcsaládba megtalálhatóak frontkerítéseken túl kerítéselemek, kapuk, illetve oszlopok is. Az biztos, hogyha igazi prémium kivitelű, emellett pedig esztétikus és igen magas színvonalú kerítésre vágyik, akkor érdemes ebben a kategóriában is nézelődni, illetve érdeklődni oldalunkon.

Tovább olvasom »

Fém kerítés lakossági és közterületi felhasználásra

A fém kerítések tökéletes választásnak bizonyulnak számtalan helyszínen, mivel rendkívül tartósak, éveken át megtartják prémium minőségüket, és még amellett letisztultak és igazán esztétikusak. Utóbbi tulajdonságainak köszönhető az, hogy a fém kerítés szinte bármely környezetbe beleillik. Most pedig ki fogjuk fejteni azt, hogy milyen közterületi, illetve lakossági helyszíneken bizonyulhat igazán jó és praktikus megoldásnak a fém

Tovább olvasom »

Úszókapu – miért érdemes választanunk?

A kapu, úszókapu nagyon meghatározó része a kerítésünknek, hiszen nagy valószínűséggel frontoldalon van, mindenki számára könnyen látható, sőt szembe ötlő helyen. Ezen kívül funkcionális szerepe is nagyon fontos, hiszen a ki és a bejárás történik rajta. Ezek miatt a szempontok miatt pedig a kapu, bejárati kapu mind esztétikai, mind szerkezeti, minőségi szempontból is egy jól

Tovább olvasom »

Mobil kerítés – mikor válasszuk?

A mobil kerítés alkalmazása sok esetben igen hasznosnak bizonyul. Fontos azt leszögezni, hogy ez a típusú kerítés alapvetően nem egy hosszú távú megoldás. A mobilkerítés sokkal inkább határt jelöl, mint hogy biztos és stabil védelmet nyújtson. Átmeneti időszakra szóló eseményekre viszont kiváló választás lehet a mobilkerítés rendszer telepítése. Hol alkalmazhatunk mobil kerítést? A mobil kerítést

Tovább olvasom »

Fém kerítés a játszótéren – miért fontos?

Fém kerítés – tökéletes megoldás A kerítések legfontosabb tulajdonsága az, hogy határokat jelölnek. Kijelölik, hogy meddig tart egy terület és honnan kezdődik egy másik. Ez egyfajta információforrásként is szolgál, ám emellett természetesen fontos védelmet is jelent. A védelem szempontjából pedig különösen fontos, hogy egy tartós, masszív szerkezetű kerítést válasszunk, így biztonságos közeget teremtve, erre pedig

Tovább olvasom »

Kedves Látogatónk!

2025. június 9-én irodánk zárva tart.
A rendelések és ajánlatkérések feldolgozását június 10-én folytatjuk.
Jó pihenést kívánunk!

Kerítésland
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.