Barion Pixel

A kerítésépítés 7+1 szabálya

Az otthonfelújítási támogatás lehetőségéről előző cikkünkben már beszámoltunk, melynek segítségével nemcsak belső életterünket tehetjük korszerűbbé, csinosabbá, hanem számos kinti felújításra is lehetőséget ad ennek a támogatásnak a keretében a jogalkotó.

Megtudhattuk továbbá, hogy a támogatott felújítási körbe tartozik a kerítés és a hozzá tartozó kapu építése is. Jelen cikkünkben pedig segítséget szeretnénk adni, hogy mire érdemes figyelni, mielőtt felépítenénk tökéletes kerítésünket – épüljön az a fent említett állami támogatás segítségével, vagy éppen önerőből.

kerites3d scaled
3D-s kerítéseink esztétikus látványt nyújtanak és könnyen összeállíthatóak.

Az alábbiakban tehát röviden ismertetjük a kerítésépítés szabályait. Kerítést főszabály szerint nem kötelező építeni, de minden esetben érdemes, mivel funkciója, hogy lehatárolja és védje ingatlanunkat. 

Milyen szabályokat kell figyelembe venni kerítés építésekor?

1. Mindenképpen tájékozódjunk jogi szabályozásáról!

Ugyan a kerítés építése nem engedélyköteles, azonban ez mégsem jelenti azt, hogy bármilyen kialakítású kerítést szabadon építhetnénk. Mielőtt tehát nekilátnánk, hogy felépítsük kerítésünket, minden esetben tájékozódjunk a jogszabályi feltételkről. Ennek hiányában akár kellemetlenségek is érhetnek bennünket.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (röviden: OTÉK) határozza meg a kerítésépítés általános előírásait – ezeket az alábbiakban röviden ismertetjük is.

A kerítésépítés 7+1 szabálya
Mielőtt nekilátnánk új kerítésünk telepítésének, mindenképpen tudakozódjunk a kerítésépítésre vonatkozó jogi előírásokról.

2. Minden esetben ismerjük meg a kerítésépítésre vonatkozó helyi építési szabályokat is!

Mivel számos helyi önkormányzati szabály létezik, ezért azokat nem tudjuk ismertetni cikkünkben, de mindenképpen javasoljuk, hogy kerítés telepítése előtt érdemes utána járni az adott helyi építésügyi szabályoknak. A helyi építésügyi szabályzatban foglaltak megsértése is ugyanolyan jogkövetkezménnyel jár, mintha az országos előírást sértenénk meg.

A továbbiakban röviden ismertetjük az OTÉK-ban szereplő, kerítésépítésre vonatkozó általános szabályokat.

3. A kerítésnek minden esetben az ingatlan saját területén kell állnia.

4. A kaput úgy kell kialakítani, hogy az a közterületre, tehát kifelé nem nyílhat.

A kerítésépítés 7+1 szabálya
A kaput úgy kell kialakítani, hogy nem nyílhat kifelé.

5. A telek homlokvonalán álló kerítésen a közterület használatát veszélyeztető megoldást (pl. szögesdrótot) csak a gyalogjáró szintje felett legalább 2,00 m magasságban és a kerítés belső oldalán szabad alkalmazni.

6. Kerítés létesítésének elrendelése esetén a telek tulajdonosa (kezelője, használója) a telek homlokvonalán, továbbá – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani.

7. A telken belül az egyes külön használatú telekrészeket csak nem tömör kerítéssel vagy élősövénnyel szabad elválasztani.

A kerítésépítés 7+1 szabálya
A kerítésnél közterület használatát veszélyeztető megoldást (pl. szögesdrótot) csak a gyalogjáró szintje felett legalább 2,00 m magasságban és a kerítés belső oldalán szabad alkalmazni.

+1 Elrendelés nélkül létesített kerítést annak tulajdonosa bármikor elbonthatja.

Irány a kerítésépítés!

A jogszabályi előírások megismerése után indulhat is a kerítésépítés! Előtte persze érdemes kiválasztani az igényeinkhez leginkább igazodó kerítésrendszert! Örömünkre szolgál, ha ebben is segítségére lehetünk!

Webshopunk kínálatában megtalálhatja táblás és tekercses kerítéseinket, amelyek gyors és esztétikus megoldást nyújtanak kerítés építésekor. Bármelyik kerítés mellett döntene is, a hozzá való kiegészítők és belátásgátlók is megvásárolhatók weboldalunkon. A belátásgátló segítségével jobban megőrizhetjük privát terünket, mivel így ingatlanukat nem csupán körülhatároljuk, hanem el is takarjuk azt a kéretlen tekintetektől. Belátásgátlóinkat zöld, szürke és antracit színekben találhatja meg kínálatunkban.

Kínálatunkban számos típusú kaput – legyen az egy- vagy kétszárnyú kapu, úszókapu – is megtalálhat. Amennyiben pedig nem talált kínálatunkban olyan kaput, mely megfelel az elképzeléseinek, úgy szakértői csapatunk egyedi kapuk tervezését, gyártását is vállalja. Szívesen segítünk kitalálni az optimális megoldást, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Gondozásmentes kerítésrendszerünknek köszönhetően a telepítést követően kerítéseink – sok más kerítéstípustól eltérően – már nem igényelnek rendszeres karbantartást. Továbbá az általunk forgalmazott kerítésrendszerek nagy előnye, hogy telepítésük nem igényel különösebb szakértelmet sem, így saját magunk is nekiállhatunk a telepítésének.

A kerítésépítés 7+1 szabálya
Az általunk forgalmazott kerítésrendszerek nagy előnye, hogy telepítésük nem igényel különösebb szakértelmet sem, így saját magunk is nekiállhatunk a kerítés telepítésének.

Amennyiben nem biztos benne, hogy milyen mennyiségben kell a kerítéselemeket vásárolni, úgy mindenképpen segítségére lehet kerítés kalkulátorunk, melynek segítségével hozzávetőlegesen kiszámolható a szükséges mennyiség és tájékoztató jellegű ár egy adott területen kialakítani kívánt kerítésrendszerrel kapcsolatban.

Amennyiben kérdése merülne fel a szükséges mennyiség kiszámításával kapcsolatban, vagy egyéb szakmai tanácsadásra van szüksége, keressen fel minket bizalommal, szívesen válaszolunk kérdésre!

Friss bejegyzések:

Lamellás és lemezes kerítés termékcsalád ismertető

A lamellás és lemezes fém kerítéseinkről már írtunk korábban is, amikor a Prémium front kerítésrendszerek termékcsaládunkat mutattuk be. Ebbe az exkluzív termékcsaládba megtalálhatóak frontkerítéseken túl kerítéselemek, kapuk, illetve oszlopok is. Az biztos, hogyha igazi prémium kivitelű, emellett pedig esztétikus és igen magas színvonalú kerítésre vágyik, akkor érdemes ebben a kategóriában is nézelődni, illetve érdeklődni oldalunkon.

Tovább olvasom »

Fém kerítés lakossági és közterületi felhasználásra

A fém kerítések tökéletes választásnak bizonyulnak számtalan helyszínen, mivel rendkívül tartósak, éveken át megtartják prémium minőségüket, és még amellett letisztultak és igazán esztétikusak. Utóbbi tulajdonságainak köszönhető az, hogy a fém kerítés szinte bármely környezetbe beleillik. Most pedig ki fogjuk fejteni azt, hogy milyen közterületi, illetve lakossági helyszíneken bizonyulhat igazán jó és praktikus megoldásnak a fém

Tovább olvasom »

Úszókapu – miért érdemes választanunk?

A kapu, úszókapu nagyon meghatározó része a kerítésünknek, hiszen nagy valószínűséggel frontoldalon van, mindenki számára könnyen látható, sőt szembe ötlő helyen. Ezen kívül funkcionális szerepe is nagyon fontos, hiszen a ki és a bejárás történik rajta. Ezek miatt a szempontok miatt pedig a kapu, bejárati kapu mind esztétikai, mind szerkezeti, minőségi szempontból is egy jól

Tovább olvasom »

Mobil kerítés – mikor válasszuk?

A mobil kerítés alkalmazása sok esetben igen hasznosnak bizonyul. Fontos azt leszögezni, hogy ez a típusú kerítés alapvetően nem egy hosszú távú megoldás. A mobilkerítés sokkal inkább határt jelöl, mint hogy biztos és stabil védelmet nyújtson. Átmeneti időszakra szóló eseményekre viszont kiváló választás lehet a mobilkerítés rendszer telepítése. Hol alkalmazhatunk mobil kerítést? A mobil kerítést

Tovább olvasom »

Fém kerítés a játszótéren – miért fontos?

Fém kerítés – tökéletes megoldás A kerítések legfontosabb tulajdonsága az, hogy határokat jelölnek. Kijelölik, hogy meddig tart egy terület és honnan kezdődik egy másik. Ez egyfajta információforrásként is szolgál, ám emellett természetesen fontos védelmet is jelent. A védelem szempontjából pedig különösen fontos, hogy egy tartós, masszív szerkezetű kerítést válasszunk, így biztonságos közeget teremtve, erre pedig

Tovább olvasom »

Kedves Látogatónk!

2025. június 9-én irodánk zárva tart.
A rendelések és ajánlatkérések feldolgozását június 10-én folytatjuk.
Jó pihenést kívánunk!

Kerítésland
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A sütik információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.