A fém kerítés mára már igen nagy népszerűségnek örvend, melynek számos oka van. Hiszen ezek a típusú kerítések kiválóan megállják a helyüket közterületen és magánkertekben is egyaránt, hiszen masszív, stabil szerkezetük és időtálló voltuk mellett még esztétikusnak is mondhatóak. Annyi bizonyos, hogy egyre inkább háttérbe szorítják a fa kerítéseket, hiszen míg egy fa kerítést bizony gondozni, ápolni kell, hogy szép és tartós legyen éveken át, addig a fém kerítések gondozásmentesek.
A kerítés, főleg ha front kerítésről van szó, egyfajta arculata is az általa védett, elhatárolt területnek, ingatlannak, ipari résznek, vagy egy családi háznak. Éppen ezért nem szorítkozhatunk le egy kerítés választás során csak a funkcióbeli szempontokra, mint a masszív, tartós, stabil szerkezet, hanem bizony számba érdemes vennünk a küllemét is egy kerítésnek. Nálunk, a Kerítésland oldalon a fém kerítések esetében kéz a kézben jár az esztétika és az időtálló szerkezet. Ez mindenképp jó hír, hiszen így nincsen szükség kompromisszumokra!

Fa anyagú kerítések – pro és kontra
A fa anyagú kerítések igazi rusztikus hatást adnak, és kétség sem fér hozzá, hogy stílusosak és igazán otthonosak tudnak lenni ezek a típusú kerítések a maguk nemében. Ám a fém kerítésekhez viszonyítva a fa anyagú kerítések kevésbé ellenállóak például az időjárási tényezőkkel szemben, továbbá igényelnek bizonyos időközönként gondozást, ápolást, vagy akár festést is, éppen emiatt kevésbé is számítanak költséghatékonynak hosszú távon.
A továbbiak a fém kerítések előnyeit fogjuk bemutatni írásunkban:
Fém kerítések – előnyök
1. Fém kerítés – ellenálló például az időjárással szemben is
A fém kerítés – leginkább a megfelelő felületkezelésének is köszönhetően – kitűnően ellen képes állni az időjárás okozta hatásoknak, akár szélsőséges esetekben is. Jellemző rájuk a kopásállóság, illetve a korrózió elleni védelem is, mely mondjuk a fa típusú kerítésekről már nem mondható el. Egy fa kerítés minőségi romláson esik át a nagyon meleg, illetve a nagyon hideg időjárás esetén, mely rongálódás még megfelelő gondozás mellett sem előzhető meg teljes mértékben. Ám a fém kerítés esetén nem kell rongálódás miatt aggódnunk egyáltalán, hiszen garantált a tartós minőség!

2. Fém kerítés – gondozásmentes megoldás
Napjaink embere legjobban az egyszerű megoldások híve, vagyis szeretjük azt, ha nem kell sokat foglalkoznunk a ház körüli dolgokkal, mint például a kerítésünkkel. A fém kerítés esetén pedig ez a vágyunk meg is valósulhat, hiszen ezt a típust biztosan nem kell lazúrozni, csiszolgatni, lakkozgatni, és szerintünk ez egy hatalmas előny! Hogy miért is? Mert ezzel nem csak időt, de pénzt is spórolhatunk magunknak az évek során, miközben élvezzük gondozásmentes fém kerítésünk látványát és biztonságát.
3. Fém kerítés – igazán jól bírja a strapát
Más szavakkal élve a fém kerítések masszív szerkezetből állnak, nem okoznak csalódást. Szemben a fa anyagú kerítésekkel, melyek 2-3 év elteltével elkezdenek fakulni, minőségromlás jelenik meg náluk, vagy akár nem minőségi faanyag esetén repedezések is megjelenhetnek a fán.
A Kerítésland által forgalmazott fém kerítések horganyzottak és felületkezeléssel vannak ellátva, ennek hatására pedig nagyon jól ellenállnak a korróziós hatásoknak, mindennapi igénybevételnek is.

4. Fém kerítés – ár-érték arányban igazán kitűnő
A fém kerítéssel gondozásmentes volta miatt bizony pénzt is spórolhatunk meg, hiszen nem szükséges ápolgatnunk, kenegetnünk bizonyos időközönként. Illetve talán már az alapárban sincs sok különbség a fém kerítés és a fa anyagú között, hiszen ha minőségi fa kerítést szeretnénk vásárolni, bizony nem lesz olcsóbb, mint egy hosszútávon is gondozásmentes fém kerítés.
Fém kerítés a Kerítéslanden
Oldalunkon prémium minőségű 3D, 2D táblás, gondozásmentes fém kerítések, kerítés oszlopok, kerítés kiegészítők, bejárati kapuk, mobil kerítés, tekercses kerítés, belátásgátlók vásárolhatóak meg!
Ha a klasszikus zöld és antracit szín nem nyerő valaki számára, akkor jó hírt közlünk, ugyanis táblás kerítéseink a RAL skála bármely színein megrendelhetőek. Tehát saját stílusunkhoz, otthonunkhoz igazíthatjuk kerítésünket is!
Amennyiben felkeltette érdeklődését valamely típusú fém kerítésünk, látogasson el oldalunkra és akár már ma adja le rendelését!
Ajánljuk facebook oldalunkat, ahol érdekességek olvashatóak – fém kerítés témában.